Zsolt 1985-ben szerzett diplomát – MSc fokozat – a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen. Tanulmányokat folytatott a College of Petroleum Studies, Oxford, valamint a Nemzetközi Bankárképzőben. Több mint 30 évet dolgozott a tőkepiacon, többek között a KELER kockázatkezelési igazgatójaként, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatójaként, illetve több brókercég, befektetési bank vezetőjeként (Confides – az Equilor elődje, KBC Securities, Random Capital). A BÉT Xtend piac indulása óta szakértőként dolgozik a piacon – közreműködött a Kajahu/Cyberg, DM-KER, Gloster, Épduferr bevezetésében, valamint kijelölt tanácsadóként segítette a Megakrán munkáját. Jelenleg is több Xtend bevezetési és tőkebevonási projekten dolgozik.
Horváth Zsolt
Tőkepiaci IgazgatóAz Xtend bevezetések kapcsán közel 4 milliárd forintnyi tőkebevonás szervezésében és lebonyolításában vett részt.
Közéleti tevékenységek
- Tagja volt a Junior Achievement Felügyelő Bizottságának, alapító tag volt a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM), valamint a Öngondoskodás Alapítványban.
Tanulmányok, továbbképzések
- Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem - külgazdasági szak
Közgazdász - MSc fokozat - College of Petroleum Studies, Oxford
- Nemzetközi Bankárképző
Treasury képzés (1997); Value at Risk (VaR) képzés (1998) - II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Gimnáziumi érettségi - angol tagozat - Nyelvtudás: angol - szakmai felsőfok, német - középfok
Szakmai tapasztalat
- Tőzsde, befektetési szolgáltatás
- Tőkepiaci ügyletek
- Xtend piac
- Befektetés menedzsment
Írjon Horváth Zsoltnak!
Vegye fel a kapcsolatot Horváth Zsolttal, megkeresésére hamarosan emailben válaszolunk!