Széchenyi 2020

Csoportosulnak

Új vezetőkkel és befektetőkkel szervezik holdingba az építőiparból ismert KÉSZ Holding érdekeltségeit. Expo Budapesten, Nemzeti Színház az Erzsébet téren, kormányzati negyed – ezeket a nagy állami tendereket ugyan gyakorlatilag megnyerte, ám a projektek félresiklása miatt

Portfólióbővítés várható

A hagyományosan jól teljesítő üzletágak - építőipari kivitelezés, acélszerkezet-gyártás - megtartása és fejlesztése mellett több területen is erősítésre készül a KÉSZ Holding Zrt., emellett új ágazatokban való megjelenést is fontolgatnak a cégcsoportnál. A száz százalékban

Meghal, aki egy helyben topog

Vetélytárs nélkül maradtak a kormányzati negyed felépítésére kiírt pályázat finisében. Hogy nem győztek, az nem rajtuk múlott. Nevük bekerült a köztudatba, jelenlétük az üzleti életben elvitathatatlan. A KÉSZ Holding Zrt. arra törekszik, hogy a kelet-közép-európai

KÉSZ holding: 700 nap, 133 milliárd

Szeged - Még azon a napon is negyvenen dolgoztak a KÉSZ Holding Zrt.-nél a kormányzati negyed projekten, amikor a kormány közölte, hogy megállítja a beruházást – mondta Jutasi Zoltán vezérigazgató a Délmagyarország és a Szegedi

M1 nyilatkozat a Kormányzati Negyedről

Jutasi Zoltán a KÉSZ nevében nyilatkozott a projektről az M1 híradójának. A felvétel a 03:00-ik perctől látható. Forrás: Nemzeti Audiovizuális Archívum   2008. január 8-án a kormány bejelentette, hogy megállítja a Nyugati pályaudvar szomszédságában tervezett

A Wallisnál folytatja Jutasi Zoltán

Outsourcing-szakember a NAVIGATOR élén Juhász Lajos, a NAVIGATOR vezérigazgató-helyettese váltja vezérigazgatói székében Jutasi Zoltánt, aki igazgatótanácsi tagságáról is lemond és a Wallis Rt.-nél folytatja pályafutását. Juhász Lajos villamosmérnök végzettségű, de több éves tapasztalattal rendelkezik az

Eladta informatikai érdekeltségét a NAVIGATOR

Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR vezérigazgatója és a Wallis Csoport is értékesítette az informatikai outsourcinggal foglalkozó NAVIGATOR Informatika Rt.-ben meglévő részesedését. A NAVIGATOR Informatika Zrt. 2001 és 2005 között a hazai informatikai outsource piac egyik vezető

Új vérellátó rendszer az OVSZ-nél

Kockázat és nem tervezett költség: egyik sem elfogadható Interjút adott Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Rt. vezérigazgatója Itthon gyakran meg kell magyarázni, hogy egy világszerte használt, bevált és professzionális szoftver használata miért is jó nekünk. Lehet,

Elkészítettük a Graboplast vállalatirányítási rendszerét

Elkészítettük a Graboplast vállalatirányítási rendszerét A 10 éves piaci tapasztalatokkal rendelkező NAVIGATOR egy magyar fejlesztésű vállalatirányítási szoftverrel nyerte meg a Graboplast Rt. 2002. decemberében kiírt pályázatát. A hazai vállalatirányítási szoftverfejlesztő és tanácsadó piac egyik cége,

Három IT cég felvásárlása és fúziója

NAVIGATOR Informatika Zrt. A NAVIGATOR Informatika Zrt. 2001 és 2005 között a hazai informatikai outsource piac egyik vezető vállalata volt. Abban az időben mintegy 80 ügyféllel rendelkezett és közel 4000 felhasználót támogatott. Legnagyobb megrendelői közé

Vegye fel velünk a kapcsolatot!