Cégtörténet

2018 – A BÉT Kijelölt Tanácsadója a NAVIGATOR

A Kijelölt Tanácsadó – angolul Nominated Adviser (NomAd) – a Budapesti Értéktőzsde által alapított új tanácsadói státusz. Kizárólagos jogosultsággal rendelkeznek arra, hogy cégeket vigyenek a BÉT által indított új KKV piacra, az Xtend-re. Maga a fogalom nem új keletű, a Londoni Értéktőzsde már sok éve működteti a saját NomAd rendszerét. A NAVIGATOR a RANDOM Capital kizárólagos partnereként vesz részt a programban.

2018 – Biotech cégbe fektetett a NAVIGATOR

A magántőke-befektetések szervezésével és lebonyolításával foglalkozó NAVIGATOR kisebbségi részesedést szerzett az Alzheimer kór elleni gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó APERUS Pharma Zrt.-ben. Az új céget a szegedi központú AVIDIN biotechnológiai vállalattal közösen hozták létre a tuljajdonosok azért, hogy célirányosan tudják finanszírozni a kutatás-fejlesztési projektet.

2017 – Generációváltással bővült a NAVIGATOR szolgáltatása

Generációváltás néven indított útjára új befektetési modellt a NAVIGATOR. Elsősorban olyan cégek tulajdonosainak segít megoldás találni a cégcsoport, akiknek öröklési problémi léptek fel a cég jövőbeni irányítását illetően. Sok esetben a családtagok nem akarnak, vagy nem tudnak foglalkozni azzal az életművel, melyet az alapító nem csak üzletileg, de emberileg is nehezen enged el. A NAVIGATOR ügyfelei elsősorban termelő, gyártó vállalkozások,  amelyek magas hozzáadott értékkel, pozitív Cash Flow-val és jelentős eszköz ellátottsággal rendelkeznek a Régióban.

2014 – Exit, exit, exit

A nagy kiszállások éve. A NAVIGATOR vezetése szakíott a válságkezelési tevékenységgel és értékesítette a portfólióba tartozó cégeit. Mind a SYNERGON-ban, mind pedig a Morando-ban meglévő részesedéseket fokozatosan eladta a cégcsoport a 2014-es év folyamán. Miután több komplex projektet és vállalkozást mentett meg a NAVIGATOR menedzsmentje és a tulajdonosi köre az utolsó pillanatban, úgy döntött, többet válságban lévő céggel nem foglalkoznak. Hálátlan feladat!

2013 – MORANDO Befektetési Alap

A teljesség igénye nélkül a NAVIGATOR 2013-ban pénzügyi befektetőként, kisebbségi részvénypakettet vásárolt az Alapkezelőben és az Alapban is azzal a célzattal, hogy a társaságok működtetésében is részt vállalhat a későbbiekben. A tranzakciók során jól látható volt, hogy kisrészvényesként sem a tranzakciókra, sem pedig a felvásárolt cégek működtetésére érdemi befolyása nincsen, így a portfolió kialakítását követően, 2014-ben kiszállt az Alapból és az Alapkezelőből is.

2011 – A SYNERGON tranzakció

A vezető, hazai tulajdonú, regionális szinten tevékenykedő megoldásszállító vállalat részvényeit abban az időben a Budapesti Értéktőzsdén jegyezték. Ugyanezen évben a NAVIGATOR lett a legnagyobb részvénytulajdonos a cégben 15.89%-kal. A sikeres átszervezés után a csoport árbevétele meghaladta a 70 millió dollárt, és a részvények darabonkénti ára 140 forintról 450 forint körüli értékre emelkedett.

2010 – NAVIGATOR Investments Zrt.

A NAVIGATOR Invest Kft. névváltozását és a Zrt.-vé alakulását követően financiális és szervezeti gondokkal küzdő kis- és középvállalkozások átszervezésével és piaci helyzetének javításával foglalkozott a NAVIGATOR. 2011 augusztusában a NAVIGATOR szerződést kötött a SYNERGON csoporttal, melynek keretében a cég vezérigazgatói feladatait Jutasi Zoltán látta el.

2007 – KÉSZ csoport (holding struktúra és eredményesség)

Jutasi Zoltán 2007 végén, a 2008-as világgazdasági válság előtt közvetlenül szerzett érdekeltséget a KÉSZ Csoportban. A tranzakció során a NAVIGATOR által delegált, hivatalba lépő új menedzsment – a holding struktúra kialakításával – az egész cégcsoportot átölelő átszervezést hajtott végre, amelynek köszönhetően a KÉSZ túlélte a válságot. A tranzakcióban Gansperger Gyula, az ÁPV Rt. (Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.) korábbi vezérigazgatója is részt vett. A KÉSZ csoportban szerzett részesedését Jutasi Zoltán 2009-ben értékesítette.

2005 – Az első sikeres cégeladás

Az Euroweb csoport 2005-ben ajánlatot tett a NAVIGATOR informatikai érdekeltségére, melyet mind  a Wallis, mind pedig Jutasi Zoltán elfogadott és a tuljadonosok a teljes részvény csomagot értékesítették. A tranzakciót követően a NAVIGATOR fő tevékenysége a céges tranzakciók lettek és létrejött a NAVIGATOR Invest Kft.

2003 – Az első felvásárlás

A NAVIGATOR felvásárolta az Antenna Hungária egyik leányvállalatát az AM-IT Rt.-t és összeolvadt a Wallitrade IT üzletágával. A Sikeres tranzakciót követően a cégcsoportba tartozó három IT vállalkozás fúziójával létrejött a NAVIGATOR Informatika Rt. A Társaság 2005-re már több mint 2 mrd forint forgalmat realizált a hazai piacon, ezzel a vezető outsourcing cégek közé került Magyarországon.

2001 – A WALLIS Csoport tagja

Pénzügyi befektetőként a Wallis beszállt a cégbe. Ebben az időszakban a NAVIGATOR ügyfelei között volt többek között az Antenna Hungária, az Országos Vérellátó Szolgálat, az Ericsson Magyarország és maga a Wallis csoport is.

1995 – Tanácsadás, a kezdetek

Jutasi Zoltán a NAVIGATOR elődjének számító első vállalkozását – osztrák és magyar társakkal együtt – Qualit-Invest néven alapította. A projektfinanszírozással, tőzsdei elemzésekkel majd  szervezet-átalakítással és a vállalatirányításhoz kapcsolódó tanácsadói projektek kivitelezésével, valamint minőségügyi rendszerek bevezetésével foglalkozó társaság a tevékenységét 2000-től informatikai üzletággal is bővítette.