Mindenki húzza! – A magyar tőkepiac répameséje

Tóth Attila – A cikk azonos címmel a portfolio.hu portálon jelent meg 2016 szeptember 15-én

Lányaim mostanában gyakran kérik, hogy lefekvés előtt olvassam nekik a répáról szóló klasszikus orosz mesét. Tudják, amelyben az egész család a nagypapától az unokáig, és minden élőlény, aki a ház körül él és mozog, kell ahhoz, hogy végül ki tudják húzni a jól megtermett növényt a földből. A magyar tőkepiac fejlesztésével kapcsolatban is többször ez a mese ugrik be számomra. Vajon miért? Talán mert az idők során kiderült, hogy a tőkepiacnál is akkor lehet sikert elérni, ha mindenki húzza. Van itt azonban egy kérdés, ami még a tőkepiacon dolgozók egy részének is csökkenti a lelkesedését: van-e itt egyáltalán répa, amit ki lehet húzni, netán csak egy jó nagyra nőtt és mélyen gyökerező gazt néztünk be?

Ennek a kérdésnek igazából két oldala van. Az egyik: vannak-e olyan cégek, akik a magyar tőzsde utánpótlását jelenthetik közép vagy hosszú távon? Pár hónapja a tőzsde egy 50-es listát mutatott be olyan vállalkozásokkal, amelyek előre meghatározott szempontok szerint tőzsdeérettek lehetnek. Nem tisztem megítélni, hogy mennyire stimmel ez a lista és mennyire egzakt az a szempontrendszer, amit használtak, mert erre nincs egyetlen kizárólagos jó megoldás. Sajnos a tőzsdeérettséget nem lehet megítélni csak az elérhető céges adatokból, az ugyanis jelentő részben vállalati kultúrán, vezetői és tulajdonosi hozzáálláson múlik. A legfontosabb az ambíció, vagy ahogy a Kiscsillag zenekar és Lovasi Andrást kérdezi „Van-e szándék?”.

Valószínűleg kevesen vannak ma Magyarországon, akik hallottak a Knoll testvérekről. A 80-as években ők alkottak meg egy akkor forradalminak számító képszerkesztő programot, amit ma már mindenki Photoshopként ismer. A nagy ötletüket aztán még a program nagy diadalútaj előtt jó pénzért eladták. Az ő történetük így nem lett tőzsdei történet, ellentétben a vásárló Adobe Systems-ével, akik viszont a hetvenes évek végi indulást követően többször nemet mondtak az akkori nagyágyúknak, hogy maguk valósítsák meg álmaikat.

A tőzsde sokak szerint a legnagyobbak „játszótere”, de ez nem igaz. A tőzsde sokkal inkább azoké, akik a legnagyobbak akarnak lenni.

A nagyratörő tervek hiánya olyan, mintha maga a vállalkozó, a tulajdonos nem hinne eléggé a cégében. De akkor miért hinne abban a pénzügyi befektető? Így a kérdés nem csupán az, hogy vannak-e Magyarországon jól működő cégek (természetesen sok ilyen van), hanem az, hogy van-e bennük elég spiritusz, hogy igazán naggyá váljanak. Természetesen óriási siker, ha egy magyar céget több millió euróért megvásárol egy nagy nemzetközi multi, de a tőzsdéhez ennél sokkal komolyabb sztorik kellenek. Csak remélni tudom, hogy ilyenekből is van/lesz jócskán.

Itt kell azonban áttérni a kérdés másik oldalára: Tud-e ma, illetve a jövőben a tőzsdei piac alternatívát nyújtani ezeknek a vállalatoknak? A mával kapcsolatban sokan azonnal rávágják, hogy nem. Néhány hónapja egy konferencián nagyon találóan hasonlította az egyik előadó az EU támogatásokat a drogokhoz. Az a vállalat, amely megízleli egyszer az ingyen pénz ízét, nagyon nehezen fog lejönni róla. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a bankok jegybanki támogatással nyújtott olcsó hitelekkel kergetik a vállalatokat, akkor nehéz elhinni, hogy a tőzsdei finanszírozás labdába rúghat.

A tőzsdére lépés ugyanis elsősorban finanszírozási kérdés, ami alapjában véve racionális döntést igényel a vállalattól. A részvénybefektetők által elvárt hozam mindig is lényegesen magasabb, mint akár a hitelek díja, a vissza nem térítendő támogatásokról már nem is beszélve. A részvény kibocsátás csak akkor kerül előtérbe, amikor a hitel finanszírozás korlátokba ütközik. Amíg tehát a céget azt érzékelik, hogy számukra kvázi kiapadhatatlan egyéb források állnak rendelkezésre és ezek nem gátolják a növekedést, addig ostobaság lenne a tőkepiac felé fordulniuk. Persze halljuk, hogy 2020 után elapadnak az EU-s források, de az ma még a Holdban van.

Ezen valószínűleg az sem segít, ha a tőzsdére lépés menetét egyszerűsítjük, illetve a járulékos költségeket csökkentjük. Az elmúlt másfél évtizedben a tőzsde rengeteg intézkedést hozott a tőzsdére lépés segítésére, még kormányzati pénzügyi támogatást is sikerült egy pár éves periódusban kicsikarni a tőzsdére lépő cégek számára. Ennek hatására nőtt is a listázott cégek száma, de csak nagyon kevesen használták ténylegesen tőkebevonásra a piacot. Márpedig, ha egy cég nem elsődlegesen a tőkebevonás miatt, hanem az egyéb járulékos előnyök miatt lép a piacra, akkor azzal sem ő maga, sem a tőzsdei befektetők nem járnak jól hosszú távon.

Szerencsére a közgazdaságtan és a pénzügyek sem véletlenül társadalomtudomány, itt nem lehet mindent a matematika objektivitásával leírni. A vállalatok ugyanis csakúgy, mint az egyének viselkedés mintákat követnek, így ha jó példával találkoznak, akkor azt szívesen másolják, azaz egy-két jól sikerült tőzsdei tranzakció könnyen divatot teremthet. Sajnos azonban globálisan is egyre kevesebb a jó példa, a minta, ami a tőzsdére vinné a cégeket. A tőzsdei részvénykibocsátások, az IPO-k mélyponton vannak a fejlett piacokon is. Mintha a világ kezdene túlhaladni a hagyományos tőzsdéken, és úgy tűnik, utóbbiak még nem igazán találták meg a választ az új kihívásokra.

A cégek életpályája drámaian felgyorsult. Az induló start-up cégekből szinte hetek-hónapok alatt válnak milliárdos mamutcégek vagy tűnnek el a süllyesztőben örökre. A Fortune magazin listáján szereplő 500 legnagyobb cég adatai szerint míg korábban átlagban 20 évbe tellett egy cégnek elérni a milliárd dolláros értékelést, addig az elmúlt másfél évtizedben ez drasztikus csökkenésnek indult.

Forrás: Bill Gross: What matters most in startup success, DLD 15 Conference

A felgyorsult világban a piac is nagyon gyors ítéletet mond a cégekről. Mire egy cég a tőzsde közelébe kerülne (ha egyáltalán oda kerül), addigra már sokszor túl van a nagy növekedésen, így a tőzsdei befektetők méltán érezhetik, hogy egyre gyakrabban lemaradnak a nagy bulikról. Nem véletlen, hogy az angyal befektetők – a start-up cégeket felkaroló befektetők – köre egyre bővül, mindenki ott tülekedik az induló cégek körül, beleértve a rengeteg pénz felett rendelkező nagy multikat is (Google, Apple stb.)

A cégek részéről ugyanakkor továbbra is megvan az igény, hogy minél szélesebb körből vonjanak be tőkét, azonban míg korábban erre csak a tőzsdén keresztül volt lehetőség, addig ma már egyre új és újabb innovatív megoldások jelennek meg a szabályozott piac kikerülésére. Az egyre szaporodó crowdfunding platformok mellett ma már itt van például az App Coin (a BitCoin után szabadon), amely a blockchain technológián alapulva teszi lehetővé élelmes cégek számára az induló finanszírozást. (Pl. a Storj nevű cég egy decentralizált adattárház modellt akar kiépíteni és saját, ún. „StorjCoin” kibocsátásával 500 ezer dollár értékű bitcoin tőkét vont be a minap azzal, hogy előre eladta a majdan rendelkezésre álló tárhelyeket. Azok pedig, akik saját hardwerüket a cég rendelkezésére bocsátják szintén Storjcoinban kapják az ellenértéket.)

Ma még nehéz megmondani, hogy a jelenlegi folyamatok csak egy időszakos divathullámot jelentenek-e, ami aztán ugyanolyan gyorsan véget ér, mint ahogy elkezdődött, vagy végérvényesen megváltozik a vállalatfinanszírozás alapmodellje. A hagyományos tőzsdék túlélésének a kulcsa talán éppen abban rejlik, miként tudják meglovagolni ezt a hullámot, hogy tudnak maguk is részt hasítani a szabályozatlanabb korai vállalatfinanszírozás piacából. Azt azonban nem szabad feledni, miért is jöttek létre annak idején a tőzsdék? Azért, hogy lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a tőke a lehető leggyorsabban mozoghasson. Márpedig erre a funkcióra a jövőben is szükség lesz.

Az, hogy ebben a világban mi lesz a magyar tőkepiac szerepe egyáltalán nem azért fontos, hogy nekünk is legyen egy saját tőzsdénk, már csak nemzeti büszkeségből is. A tét sokkal inkább az, hogy az erős tőkepiacon keresztül a hazai befektetők – kezdve a hazai angyal befektetőktől a tőzsdei lakossági befektetőkön át a hazai intézményi befektetőkig – is megerősödhetnek. Velük a hazai feltörekvő cégek is több lehetőséget kapnak, hogy önállóan, magyar cégként nőjenek igazán naggyá. Ezért nem mindegy, hogy sikerül-e kihúzni azt a répát. Mert ha nem, akkor megteszi majd más, mi pedig mehetünk a szomszédokhoz ételt kéregetni.