A Synergon Informatikai Nyrt. konzorcium tagjaként indul az elektronikus útdíj tenderen, miután hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást kötött a gyártóktól független China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) kínai vállalattal – közölte a Synergon hétfőn a tőzsde honlapján.

Budapest, 2012. október 15., hétfő (MTI) – A Synergon Informatikai Nyrt. konzorcium tagjaként indul az elektronikus útdíj tenderen, miután hosszú távú, stratégiai együttműködési megállapodást kötött a gyártóktól független China International Telecommunication Construction Corporation (CITCC) kínai vállalattal – közölte a Synergon hétfőn a tőzsde honlapján. A CITCC mint fővállalkozó, továbbá a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Synergon leányvállalata, a Synergon Integrator Kft. 10 százalékot meghaladó részvétellel, valamint az I-Cell Kft. 10 százalék alatti aktivitással közösen pályázik az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. tenderén.

A közlemény szerint a Synergon csoport és a kínai vállalat között az elmúlt napokban folytatott tárgyalások eredményeként a két fél stratégiai együttműködési megállapodást kötött. Ennek keretében Magyarország mellett Bulgáriában, Ukrajnában, Horvátországban és Oroszországban meghatározott területeken, egyebek közt a közösségi közlekedési megoldások, azon belül is részben az útdíj rendszer tervezett adaptációjában közösen vesznek részt. A megállapodás kiterjed az ÁAK által kiírt, elektronikus útdíj rendszer teljes körű implementációjára vonatkozó pályázaton való részvételre is.

A CITCC az egyik legjelentősebb, gyártófüggetlen infokommunikációs tervező, kivitelező és szolgáltató vállalat, amelynek tevékenysége kiterjed a tervezéstől a kiépítésen keresztül a rendszerintegrációra és az outsourcing szolgáltatások ellátására is. A több mint 10 ezer főt foglalkoztató kínai cég leányvállalatai révén jelen van a világ 35 országában. A CITCC az elmúlt években több tízezer kilométer hosszan valósított meg e-útdíj bevezetést önállóan, illetve partnereivel – áll a közleményben.

Jutasi Zoltán, a Synergon vezérigazgatója szerint a CITCC–Synergon konzorcium rendelkezik mindazon feltételekkel, amit az Állami Autópálya Kezelő meghatározott a tenderkiírás során, sőt a kínai partner referenciái meghaladják a pályázati kritériumokat. A közlemény idézi a cégvezetőt, aki úgy látja: több technológiai megoldást is megvizsgálva van olyan megoldás, amely garantálni tudja a rendszer tervezett – 2013. július 1-ei – indulását.

Az ÁAK pályázatára október 10-ig lehetett beadni a jelentkezéseket, a határidőre nyolc ajánlattevő jelezte részvételét, köztük a Magyar Telekom leányvállalata, a T-Systems Magyarország Zrt.

Az eredeti cikk itt olvasható: Szabolcs Online