Széchenyi 2020

Cégtörténet

Cégtörténet

A NAVIGATOR Csoport története három korszakra osztható. 1995-től a cégcsoport elsősorban informatikai vállalkozások felvásárlásával és működtetésével foglakozott egészen a 2005-ös exit-ig, amikor is a céget amerikai befektetők vásárolták meg.

2006 és 2015 között a NAVIGATOR tevékenységét elsősorban a válságkezelés, mint szolgáltatás határozta meg. Ennek keretében a NAVIGATOR és tulajdonosa kisebbségi részesedést vásárolt több hazai vállalkozásban, így egy építőipari, egy informatikai és egy kockázati tőkealapban is.

2015-től a cégcsoport főként ipari termelő vállalatok felvásárlásával és KKV-k tőzsdei bevezetésével foglalkozik.

2023 - A NAVIGATOR "Az év Kijelölt Tanácsadója a BÉT Xtend piacon"

2023. február 23-án került megrendezésre a hazai pénzügyi- és tőkepiaci világ egyik legrangosabb díjátadó eseménye, a BÉT Legek. A Budapesti Értéktőzsde Tőzsdei Tanácsadó Testülete 24 kategóriában díjazta a jelölteket az előző év folyamán nyújtott teljesítményükért.

A NAVIGATOR tanácsadói csapata a BÉT Xtend piac indulása óta a 22 valaha Xtend-en jegyzett vállalatból 9 bevezetésében működött aktívan közre. 2022-ben pedig 12 társaság debütálásával hatalmasat növekedett a tőzsde KKV parkettje. A rekordszámú bevezetésből 4 tranzakciót a NAVIGATOR kollégái vittek végig Kijelölt Tanácsadóként. A Budapesti Értéktőzsde ezen erőfeszítések elismeréseképpen “Az év kijelölt tanácsadója a BÉT Xtend piacon” díjjal jutalmazta a NAVIGATOR-t!

Legek_logo-NI_history-final

2022 - Akvirálta és integrálta az Instrum Kft-t a NAVIGATOR

2022 első félévében vásárolta meg a NAVIGATOR Investments a tököli székhelyű Instrum Kft.-t. A vállalkozás fém és műanyag gépalkatrészeket gyárt CNC esztergálással, a megmunkálás készülhet acél-, rozsdamentes acél-, alumínium, vörös- és sárgaréz, illetve ipari műanyag (POM, PEEK) rúdanyagból. Az elsődlegesen ellátott iparágak közé tartozik a vasút- és járműipar, a gépipar, illetve az egészségügy. Az Instrum vevői között nemzetközileg ismert multinacionális vállalatok is megtalálhatók, a Társaság partnere például a vasút- és haszongépjárműipari fékberendezéseket gyártó német Knorr-Bremse vállalatcsoport. A tranzakció keretében 24 új kollégával bővült a NAVIGATOR csapata.

Instrum_logo-NI_history

2022 - Tőzsdére lépett a NAVIGATOR Investments Nyrt.

2022. szeptember 27-én indult el a kereskedés a NAVIGATOR Investments Nyrt. részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán! A tőzsdére bevezetett részvények mindegyike dematerializált törzsrészvény, összesen 340.100 darab, egyenként 1.000,- forint névértékű NAVIGATOR értékpapír került be a BÉT Xtend piacára.

A tőzsdei megjelenés első állomásaként az első félév végén zártkörű jegyzést bonyolított le a Társaság, ahol a nem éppen ideális tőkepiaci környezet ellenére több, mint 300 millió forintot jegyeztek Befektetőink! Ezt követően 2022. augusztus 9-én bejegyzésre került a NAVIGATOR formaváltása, így a vállalat neve NAVIGATOR Investments Nyrt-re változott, új fejezet nyitva ezzel Társaságunk életében!

2021 - Sikeres évet zár a NAVIGATOR Csoport

A NAVIGATOR Csoport 2021-ben sikeresen integrálta a Trifolium International Kft.-t a cégcsoportba. Az összesített árbevétel eléri a 1,7 milliárd forintot és várhatóan a 200 millió forint EBITDA-t. Ezzel a Társaság menedzsmentje sikeresen kezelte a Trifolium átvételét megelőző válsághelyzetet, melyet a cég külföldi piacainak teljes leállása okozott.

A NAVIGATOR 2021-ben értékesítette az Aperus Pharma Zrt-ben meglévő részesedését annak érdekében, hogy az így felszabaduló forrást is termelő, azon belül ipari-, szerszám- és alkatrészgyártó vállalatok felvásárlására fordítsa.

2021-ben a NAVIGATOR tanácsadó csapata sikeresen zárta az Épduferr Zrt. Xtend piaci bevezetését is.

2020 - Termelő céget vett a NAVIGATOR

A Trifolium Hungary Kft. alapító-tulajdonosai 30 év után úgy döntöttek, hogy a sikeres generációváltás érdekében eladják a vállalatban meglévő teljes tulajdonrészüket. Ennek eredményeként a Trifolium Kft. 2020. márciusában teljes egészében a NAVIGATOR Csoport tulajdonába került.

2019 - 5-ből 4! – A BÉT Kijelölt Tanácsadója a NAVIGATOR

A Random és a NAVIGATOR – meghatározó szereplők az Xtenden! Egy év sem kellett ahhoz, hogy a Random Capital és a NAVIGATOR Investments konzorciuma elmondhassa magáról, hogy a már Xtenden lévő vagy pályázatot elnyerő, jelenleg folyamatban lévő Xtend bevezetések szinte mindegyikéhez van valami köze.

2018 - A BÉT Kijelölt Tanácsadója a NAVIGATOR

A Kijelölt Tanácsadó – angolul Nominated Adviser (NomAd) – a Budapesti Értéktőzsde által alapított új tanácsadói státusz. Kizárólagos jogosultsággal rendelkeznek arra, hogy cégeket vigyenek a BÉT által indított új KKV piacra, az Xtend-re. Maga a fogalom nem új keletű, a Londoni Értéktőzsde már sok éve működteti a saját NomAd rendszerét. A NAVIGATOR a Random Capital kizárólagos partnereként vesz részt a programban.

2018 - Biotech cégbe fektetett a NAVIGATOR

A magántőke-befektetések szervezésével és lebonyolításával foglalkozó NAVIGATOR kisebbségi részesedést szerzett az Alzheimer kór elleni gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó Aperus Pharma Zrt.-ben. Az új céget a szegedi központú Avidin biotechnológiai vállalattal közösen hozták létre a tulajdonosok azért, hogy célirányosan tudják finanszírozni a kutatás-fejlesztési projektet.

2017 - Generációváltással bővült a NAVIGATOR szolgáltatása

Generációváltás néven indított útjára új befektetési modellt a NAVIGATOR. Elsősorban olyan cégek tulajdonosainak segít megoldás találni a cégcsoport, akiknek öröklési problémi léptek fel a cég jövőbeni irányítását illetően. Sok esetben a családtagok nem akarnak, vagy nem tudnak foglalkozni azzal az életművel, melyet az alapító nem csak üzletileg, de emberileg is nehezen enged el. A NAVIGATOR ügyfelei elsősorban termelő, gyártó vállalkozások,  amelyek magas hozzáadott értékkel, pozitív Cash Flow-val és jelentős eszköz ellátottsággal rendelkeznek a Régióban.

2014 - Exit, exit, exit

A nagy kiszállások éve. A NAVIGATOR vezetése szakított a válságkezelési tevékenységgel és értékesítette a portfólióba tartozó cégeit. Mind a Synergon-ban, mind pedig egy befektetési alapban meglévő részesedéseit fokozatosan eladta a cégcsoport a 2014-es év folyamán. Miután több komplex projektet és vállalkozást mentett meg a NAVIGATOR menedzsmentje és a tulajdonosi köre az utolsó pillanatban, ugyanakkor ezekért súlyos árat fizetett, úgy döntött, többet válságban lévő céggel nem foglalkozik a társaság. Hálátlan feladat!

2013 - Befektetési Alap

A NAVIGATOR 2013-ban pénzügyi befektetőként kisebbségi részvénypakettet vásárolt egy hazai Alapkezelőben és egy Alapban is. A portfolió kialakítását követően a NAVIGATOR 2014-ben kiszállt az Alapból és az Alapkezelőből is.

2011 - A SYNERGON tranzakció

A vezető, hazai tulajdonú, regionális szinten tevékenykedő megoldásszállító vállalat részvényeit abban az időben a Budapesti Értéktőzsdén jegyezték. Ugyanezen évben a NAVIGATOR lett a legnagyobb részvénytulajdonos a cégben 15.89%-kal. A sikeres átszervezés után a csoport árbevétele meghaladta a 70 millió dollárt, és a részvények darabonkénti ára 140 forintról 450 forint körüli értékre emelkedett.

2010 - NAVIGATOR Investments Zrt.

A NAVIGATOR Invest Kft. névváltozását és a Zrt.-vé alakulását követően financiális és szervezeti gondokkal küzdő kis- és középvállalkozások átszervezésével és piaci helyzetének javításával foglalkozott a NAVIGATOR. 2011 augusztusában a NAVIGATOR szerződést kötött a Synergon csoporttal, melynek keretében a cég vezérigazgatói feladatait Jutasi Zoltán látta el.

2007 - Építőipari cégcsoport átszervezése

Jutasi Zoltán 2007 végén, a 2008-as világgazdasági válság előtt közvetlenül szerzett érdekeltséget egy magyar tulajdonú építőipari cégcsoportban. A tranzakció során a Jutasi vezette  új menedzsment – a holding struktúra kialakításával – az egész cégcsoportot átölelő átszervezést hajtott végre.

2005 - Az első sikeres cégeladás

Az Euroweb csoport 2005-ben ajánlatot tett a NAVIGATOR informatikai érdekeltségére, melyet mind  a Wallis, mind pedig Jutasi Zoltán elfogadott és a tuljadonosok a teljes részvény csomagot értékesítették. A tranzakciót követően a NAVIGATOR fő tevékenysége a céges tranzakciók lettek és létrejött a NAVIGATOR Invest Kft.

2003 - Az első felvásárlás

A NAVIGATOR felvásárolta az Antenna Hungária egyik leányvállalatát az AM-IT Rt.-t és összeolvadt a Wallitrade IT üzletágával. A Sikeres tranzakciót követően a cégcsoportba tartozó három IT vállalkozás fúziójával létrejött a NAVIGATOR Informatika Rt. A Társaság 2005-re már több mint 2 mrd forint forgalmat realizált a hazai piacon, ezzel a vezető outsourcing cégek közé került Magyarországon.

2001 - A Wallis Csoport tagja

Pénzügyi befektetőként a Wallis beszállt a cégbe. Ebben az időszakban a NAVIGATOR ügyfelei között volt többek között az Antenna Hungária, az Országos Vérellátó Szolgálat, az Ericsson Magyarország és maga a Wallis csoport is.

1995 - Tanácsadás, a kezdetek

Jutasi Zoltán a NAVIGATOR elődjének számító első vállalkozását – osztrák és magyar társakkal együtt – Qualit-Invest néven alapította. A projektfinanszírozással, tőzsdei elemzésekkel majd  szervezet-átalakítással és a vállalatirányításhoz kapcsolódó tanácsadói projektek kivitelezésével, valamint minőségügyi rendszerek bevezetésével foglalkozó társaság a tevékenységét 2000-től informatikai üzletággal is bővítette.

2022-es Éves Jelentésünk összefoglalása

Töltse le bemutatkozó prezentációnkat

imageLetöltés

Vegye fel velünk a kapcsolatot!