Gyöngyvér diplomája megszerzése után 12 évig műszaki, építőipari, területen dolgozott statikustervezőként, kivitelezőként, majd saját tervező irodában statikus-vezetőtervezőként, cégvezetőként. Ezt követően vezetőként elsősorban egészségügyhöz kapcsolódó szervezetek irányításában, létrehozásában, működtetésében vett részt.
Bajtek Gyöngyvér
VezérigazgatóCégépítésben irányításban, interim menedzsmentben szerzett több éves tapasztalattal rendelkezik.
Az Aperus Pharma Zrt. stratégiai tanácsadójaként csatlakozott csapatunkhoz, később a projekt igazgatója lett. Jelenleg a NAVIGATOR vezérigazgatójaként felel a cég működéséért.
Tanácsadóként dolgozott a Semmelweis Egyetem, Kaposvári Egyetem vezetői mellett az egyetemi szervezeti egységek átvilágításában, vállalkozások átszervezésében, műszaki-gazdasági szervezetfejlesztési területen, új vállalkozások létrehozásában, válságmenedzselésben. Az utóbbi években az Aperus Pharma Zrt. Projektigazgatójaként felelt a projektcég működésért. 2022-től a NAVIGATOR cégvezetője, majd a formaváltással vezérigazgatója.
Közéleti tevékenységek
- 1998 – 2019 Tükörhegyi Közéleti Egyesület – elnökségi tag
Tanulmányok, továbbképzések
- Semmelweis Egyetem, 2012-2014, Egészségügyi Közszolgálati Kar
Egészségügyi szakmenedzser MSc - Semmelweis Egyetem, 2006-2008, Egészségügyi Közszolgálati Kar
Egészségügyi szakmenedzser - Államigazgatási Főiskola, 1994-1996
Okleveles rendszerszervező, szakigazgatás szervező - Széchenyi István Egyetem - Győr (KTMF Hídépítési és fenntartási szak), 1982-1985
Okleveles építőmérnök - ELTE Apáczai Csere János Gimnázium, 1978-1982
Gimnáziumi érettségi - matematika tagozat
Szakmai tapasztalat
- Szervezetfejlesztés
- Válságmenedzsment
- Cégirányítás
- Cégépítés
Írjon Bajtek Gyöngyvérnek!
Vegye fel a kapcsolatot Bajtek Gyöngyvérrel, megkeresésére hamarosan emailben válaszolunk!