Széchenyi 2020

Gábor Dénes díjat kapott egy magyar kutató

Dr. Puskás László biológus ma vehette át a Novofer Alapítvány kitüntetését a Parlamentben, melyet a széles értelemben vett innovációs folyamatban eredményesen tevékenykedők elismerésére alapítottak. Az MTA Szegedi Biológiai Központ tudományos tanácsadója, az MTA doktora, az

A kis cégeknek is érdemes tőzsdére menni

A kis cégeknek is érdemes tőzsdére menni: még soha nem volt ilyen egyszerű A tőkepiac élénkülését, új bevezetések megjelenését és a generációváltás problémájának megoldását egyszerre várják a Budapesti Értéktőzsde Kijelölt Tanácsadói státuszát elnyerő cégek vezetői.

A BÉT NOMAD programjáról nyilatkozott Jutasi

Közösen dolgozik a Random Capital és a NAVIGATOR Investments a magyar tőzsde fejlődéséért! A Random Capital Broker Zrt. a Budapesti Értéktőzsde Zrt. “Kijelölt Tanácsadója” lett, miután a BÉT határozatával elfogadta a brókercég pályázatát. Az új

Biotech cégbe fektet a NAVIGATOR

A magántőke-befektetések szervezésével és lebonyolításával foglalkozó NAVIGATOR kisebbségi részesedést szerzett az Alzheimer kór elleni gyógyszerfejlesztéssel foglalkozó Aperus Pharma Zrt.-ben. Az új céget a szegedi központú Avidin biotechnológiai vállalattal közösen hozták létre a tulajdonosok azért, hogy

Magyar cégek hozhatnak áttörést az Alzheimer-kór ellen

Szakmai és üzleti szempontból is kiemelkedő eredményt hozott a gyógyszerfejlesztés területén dolgozó Soneas Kutató Kft. és Avidin Kft. együttműködése. Az Avidin Kft. 2009-től foglalkozik Alzheimer-kór elleni gyógyszerkutatással. A cég molekuláris szintű biológiai és kémiai fejlesztései

Vegye fel velünk a kapcsolatot!